Itt a Facebook új hírfolyama – már asztali gépen is kipróbálhatod

Tavaszi hír volt, hogy a Facebook új funkciót tesztel a mobilos alkalmazásában: ez volt a kis rakéta ikonnal jelzett alternatív hírfolyam, ahol nem az ismerőseink, hanem teljesen random, a Facebook által érdekesnek gondolt posztok érkeznek.

A friss újdonság, hogy néhány napja a hírfolyamot az asztali böngészőt használók számára is elérhetővé tették – legalábbis néhány felhasználó már kipróbálhatja.

A bal hasábban lévő menüsorban látható a gombja, a “Felfedezés” szekcióban, itt pedig a “Felfedező hírfolyam” pontot kell keresni a rakéta ikonnal. (Ha nem látszik, akkor előtte a lista alján a “Továbbiak” gombot kell választani.)

Az aloldlara érkezve ezután már látszanak is azok a posztok, amik nem valamelyik ismerősünktől, vagy lájkolt oldaltól származnak, hanem a Facebook algoritmus gondolta úgy, hogy érdekelni fog bennünket. Természetesen amelyik “forrás” tetszik, rögtön be is követhetjük, azonban így is egészen hasznos néha átlapozgatni, ha unalmasak az ismerőseink, vagy ha egyszerűen csak úgy szeretnénk új dolgokat felfeldezni, hogy nem követünk be ezerféle oldalt.

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt