Betoppan az eső szerdán – mutatjuk, mire számíts

Betoppan az eső szerdán – mutatjuk, mire számíts

Kedden még nem lesz sok dolga az esernyőnek, de ez szerdára sajnos elmúlik, ráadásul a folytatásban is a kevésbé szerethető arcát is mutatja majd a november.

November 7-én keleten, északkeleten számíthatsz naposabb időre, máshol viszont több felhő lehet az égen, nyugaton, délnyugaton kisebb eső, egy-egy zápor is kialakulhat – írja az Időkép. A reggeli ködfoltokat élénk keleti-északkeleti szél söpri majd ki, délután 7-16 fok valószínű, nyugaton lesz hűvösebb.

Szerdán megjön a csapadék. A prognózis szerint az északkeleti tájak kivételével többfelé számítani kell esőre, ugyanakkor helyenként a keleties szél is megélénkülhet. A csapadékos tájakon 7-11 fokot mérhetünk délután, északkeleten viszont 12-14 fok is lehet.

Csütörtökön az Időkép szerint elsősorban a Dunától keletre eső tájakon alakulhat ki helyenként kisebb eső, egy-egy zápor, azonban a Dunántúlon néhol a nap is kisüthet hosszabb időre. Gyenge, mérsékelt marad a szél. Napközben 8-12 fok közötti értékeket mutat majd a hőmérő.

A meteorológusok szerint pénteken és szombaton a változóan felhős-napos időben számottevő csapadék nem valószínű, helyenként viszont élénk lehet a légmozgás, délutánonként 9-13 fok várható. Vasárnap azonban hűvösebb, csapadékosabb időre kell számítani.