Kék képernyő

Kinyírta a gépeket, leállították a Windows-vészfrissítést – ezt tedd, ha nálad is baj van

Sokaknak egyáltalán nem kapcsol be a gépük, miután feltelepült rá a Microsoft által kiadott Windows-vészfrissítés, melyre egy bődületes gyártási hiba miatt volt szükség.

Néhány napja járta be a sajtót a hír, miszerint az Intel és az ARM és az Intel szerint az AMD is olyan komoly tervezési hibát vétett az elmúlt 20 évben gyártott összes processzorában, amelyet kihasználva a rosszindulatú programok hozzáférhetnek a számítógépek operációs rendszereiben tárolt érzékeny adatok jelentős részéhez – írtuk múlt héten a HVG nyomán.

A Microsoft ezért egy vészfrissítést adott ki a Windowshoz, amiről azt lehetett tudni, hogy akár 30 százalékkal belassíthatja a gépet, elsősorban a régebbi gyártásúakat.

Most a HVG szerint vannak, akik ennél rosszabbul jártak:

sok felhasználó egyáltalán nem tudja bekapcsolni a gépét szoftverfrissítés után.

A Microsoft szerint ez a probléma az AMD processzorral szerelt gépek egy részét érinti, a háttérben chipkompatibilitási probléma áll. Hogy ne legyen több baj, a Microsoft leállította a vészfrissítést az érintett AMD processzorral üzemelő gépkere. A javítást megjavítják, ha ez megtörtént, a problémás géprekre is kilövik azt.

A HVG kigyűjtötte azokat a linkeket, ahová kattintva életet lehelhetsz a gépedbe, ha nálad is beütött a gond. Ide kattints, ha Windows 10 fut nálad, ide, ha Windows 8, ide pedig, ha Windows 7.

Kék képernyő