Újszülött fejét találta meg egy kutya Pásztón – videó

Újszülött fejét találta meg egy kutya Pásztón – videó

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 34 éves pásztói nőt, aki a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte az újszülöttet.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nágel Tamás felidézte, hogy hétfőn este állampolgári bejelentés érkezett a főkapitányságra, miszerint Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg.

Lapértesülés szerint a kisbaba fejét egy kutya találta meg, aki a testrészt hazavitte, és gazdája elé tette.

Az ügyben ezután indítottak nyomozást, majd rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves helyi lakost – tette hozzá.

Nágel Tamás tájékoztatása szerint a jelenlegi adatok, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a nő a napokban szülte meg gyermekét, akit ezt követően megölt.

A nőt őrizetbe vették és indítványozzák előzetes letartóztatását. Előállításáról videót is mutatott a hatóság: