Koller Katalin 2016-ban (Fotó:  Facebook/Katalin Koller)

Édesanyja karjaiban halt meg a fiatal magyar szépségkirálynő

Anyukája ölelte Koller Katalint, a 2007-es magyar szépségkirálynőt, aki a napokban maradt alul a rákkal szemben.

Koller Katalin halálhíréről hétfőn a TWN.hu nyomán már beszámoltunk. Mint írtuk, Katalinról 2015-ben derült ki, hogy daganatos megbetegedése van, ráadásul már áttétes. Az orvos azt mondta, ne számítson sok jóra, a 2007-es Miss Hungary azonban nem adta fel. 2016-ban már tünetmentes volt, de aztán visszatért a betegség, mely a napokban le is győzte Katalint.

„Kétszer küldték el a lányomat mammográfiáról azzal, hogy szimulál. Amikor már a kezét sem tudta emelni, kiállt magáért, de már késő volt. Akkor meg azt vágták a fejéhez, hogy miért nem ment el korábban. A tünetmentes évek után nem akartunk hinni a szemünknek. A lányom nem akart kínlódni, nem kért a kemóból. Az édesanyja kezei között halt meg.”

– idézte Katalin édesapjának szavait a Bors.

A 24.hu megjegyezte, a 24 évesen szépségkirálynőnek választott Koller Katalin elnyerte a Miss Europe és a Miss Bikini World címeket. A verseny után rendezvényszervezőként dolgozott, majd profi táncosként magyar bajnoki, Európa-bajnoki és világbajnoki szinten szerepelt.

Koller Katalin 2016-ban (Fotó: Facebook/Katalin Koller)