Fotó: 24.hu

Újabb fordulat VV Fanni ügyében

Újabb bizonyítékot vizsgál Novozánszki Fanni halála ügyében a rendőrség – értesült a Blikk.

Az egykori Való Világ-szereplő november 20-án tűnt el, testét nagy erőkkel keresik, a kutatásba speciális, Németországból érkezett halottkereső kutyákat is bevetett a rendőrség.

Most a Blikk úgy értesült, a rendőrség lefoglalta Fanni régi mobilját, amelyet lecserélt egy újabb készülékre. A telefont egy szervizben találták meg, ahova Fanni még novemberben, eltűnése előtt adta be.

A mobilt a szervizből vitték el a rendőrök – írta a lap egy bennfentes informátorra hivatkozva. A készüléken olyan adatokat keresnek, melyek elvezethetnek az elkövetőhöz.

A Blikk úgy tudja, a rendőrség feltételezése szerint VV Fanni és feltételezett gyilkosa már hónapokkal korábban is beszéltek egymással, amelynek lehet nyoma a telefonban.

„A lányomat már semmi nem hozza vissza, az a helyzet. Persze, tudni akarom, hogy mi történt vele vagy hogy hol van most. Ez a legrosszabb, hogy nem tudunk semmit, és nekem már a legvadabb, legdurvább dolgok jutnak eszembe. Én csak szeretném újra megölelni, semmire nem vágyom jobban, de érzem, hogy ez már nem válhat valóra”

– idézte a lap Fanni édesanyját.

Fotó: 24.hu