A budapesti reptér (fotó: Wikipedia.org)

Így fosztogatják a csomagokat a budapesti reptéren

Olyannyira elharapóztak a pottyászfosztogatások a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy arra posztban figyelmeztetett a dél-koreai nagykövetség. Most a Bors leplezte, hogyan rejtik el a lopott cuccokat.

Annyira eldurvultak a Liszt Ferenc repülőteret jellemző poggyászlopások és kifosztások, hogy a budapesti dél-koreai nagykövetség január 19-én figyelmeztető posztot tett közzé a Facebook-oldalán – írta még vasárnap a 444.hu. Nesze neked, országimázs!

A poszt szerint több koreai utasnak is eltűntek értékei a budapesti reptéren, így kérik, hogy vigyázzanak, és az értékesebb dolgaikat tegyék a kézben vitt csomagba. Az egyik utas a személyes Facebook-oldalán írta meg, hogy ellopták az óráját a lánccal lezárt poggyászából, és

egyenesen a világ legrosszabb repterének nevezte a ferihegyit.

Az ügyben a Bors is elkezdett kutatni. Keddi cikke szerint a lapnak több dolgozó is elmondta, a reptéren válogatott módszerrel, sokszor célirányosan lopnak.

Egy volt takarító szerint a rakodónál sem pénz, sem telefon nem lehet munka közben, de ez sem akadály, a kilopott holmikat a személyzeti mosdó álmennyezetébe rejtik el. A cikk szerint olyan is volt már, hogy egy rakodó a szellőzőrendszerből esett ki.

A Bors azt írta, a lopásokban érintettek kiszúrják, melyik poggyászt érdemes kifosztani, megjelölik azt, van, aki például abból él, hogy vaskos összegekért eladja a drága, lopott napszemüvegeket.

A lap megjegyezte, a lopások ellen reptéri fóliázással lehet védekezni, ami 2500 forint, de van, mikor ez sem akadálya a bűncselekménynek, és egyszerűen felvágják a fóliát.

A budapesti reptér (fotó: Wikipedia.org)