Zámbó Jimmy miatt kellett hívni a mentőket Budapesten

Zámbó Jimmy miatt kellett hívni a mentőket Budapesten

Elesett lakásában egy idős néni, a „Nézz le rám, ó Istenem” című dallal kért segítséget a szomszédoktól. A négy és fél oktáv végül megtette a hatását.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalára került ki az alábbi hír, miszerint az idős nő miután elvágódott, maximum hangerőre tekerte Zámbó Jimmy remekművét, így tudatta a szomszédokkal, hogy baj van, akik másfél óra múlva jöttek is.

Idemásoljuk szó szerint a mentők közleményét, annyira beteg:

Idős, egyedül élő beteghez riasztották a mentőket egy budapesti bérház lakói. A szomszédok érdeklődését a beteg lakásából hallatszó, Zámbó Jimmy, „Nézz le rám, ó Istenem” című dala váltotta ki, ami másfél órán keresztül szakadatlanul, maximum hangerővel szólt. A lakók tudták, hogy a néni a néhai király talán legnagyobb rajongója, hisz óriás Jimmy poszterek és egyéb relikviák díszítették az egész lakást, de ez már nekik is sok volt. A beteg viszont most nem kedvtelésből hallgatta dübörögve a művész legnagyobb slágerét, hanem pont azért, hogy szomszédjai figyelmét felkeltse. Az asszony ugyanis elesett és sérülése miatt nem bírt felállni. A telefont sem érte el, hogy segítséget kérjen és a kiáltozás is eredménytelennek bizonyult. Ekkor jutott eszébe a jól ismert strófa, amit újabb gondolat követett.

Miután a cd lejátszó távkapcsolója elérhető távolságban volt, így teljes hangerőre tekerve engedte szabadjára azt a bizonyos négy és fél oktávot, ami végül meghozta a várt eredményt. A szomszédok nemhogy értesítették a mentőket, de még a belülről bezárt ajtót is betörték a bajtársak kiérkezéséig. Az idős hölgyet így “bejutási nehézségek” nélkül, stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink!

Mielőbbi felépülést kívánunk!