Komoly összefogás mentette meg annak a 60 év körüli férfinak az életét, aki Debrecenben esett össze az utcán. Szerencsére arra járt egy szabadnapos rendőr, aki egyből megkezdte az újraélesztést, melyhez hamarosann mások is csatlakoztak.
Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt pénteken. Mint írták, szerda este nyolc körül érkezett a riasztás, hogy Debrecenben a Szent Anna utca végénél összeesett valaki és egy arra járó, szabadnapos rendőr megkezdte az újraélesztését.
„Azonnal indítottuk a debreceni rohamkocsit, közben egy rendőrjárőr, egy orvos és egy szociális munkás is bekapcsolódott az életmentésbe, aki ismerte a beteget. Kiderült, hogy egy 60 év körüli hajléktalan férfi életéért folyik a küzdelem, aki valószínűleg infarktust kapott. A gyorsan kiérkező mentők az azonnal megkezdett, szakszerű újraélesztésnek köszönhetően beavatkozásaikkal, defibrillálással újra tudták indítani a férfi szívműködését, vérkeringését és légzését is, így stabil állapotban szállíthatták intenzív osztályra.”
– írták a mentők, megköszönve az elsősegélynyújtók hathatós, önzetlen segítségét.