Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádol egy nőt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség, aki a mentőautóban megharapott egy mentőápolót, miközben az éppen segített rajta.
Az ügyészség honlapján hétfőn közzétettek szerint az ötvennégy éves nő a vádirati tényállás szerint 2017 nyarán Győrben, egy nagyszabású sporteseményen volt önkéntes, ahol rosszul lett. Epilepsziás tünetei miatt a közelben szolgálatot teljesítő rendőrök mentőt hívtak hozzá. A kiérkező mentőautóba a hölgy ugyan beszállt, de a vizsgálatokat elutasította. Kórházba szállítása során a biztonsági övét többször kikapcsolta, felállt az autóban.
A biztonsági öv utolsó visszakapcsolásánál az elkövető két kézzel ráfogott a mentőápoló jobb kezére és beleharapott a csuklójába. Az ezt követő dulakodás során a földre esett a mentőápolónál lévő – adatrögzítés céljából rendszeresített – 200.000 forint értékű táblagép is, amely összetört.
A mentőápoló harapott sérülése nyolc napon belül gyógyult, azonban a harapásoknál súlyos sérülések, vagyis elfertőződés és ínsérülés is gyakran előfordul. Emiatt a testi sértési cselekmény is súlyosabban minősül.
A tájékoztatás szerint az elkövetővel szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.