Brutálisan megvert két fiatal egy idős férfit az aluljáróban – sokkoló videó

Brutálisan megvert két fiatal egy idős férfit az aluljáróban – sokkoló videó

Nincsenek szavak arra a brutalitásra, ahogyan egy 18 és egy 23 éves fiatal megvert egy 66 éves férfit Brassóban, egy aluljáróban. A srácok már előzetesben ülnek, a férfi súlyos sérülésekkel lábadozik a kórházban.

Az eset a Maszol.hu szerint szombaton történt, az egészet egy térfigyelő kamera rögzítette. Jól látszik, amint az idős férfit lelökik a lépcsőn a fiatalok, majd elkezdik ütni, rúgni. A verés akkor sem maradt abba, mikor a férfi eszméletét vesztette, az egyik srác még ekkor is taposta a fejét.

Mutatjuk a videót, de előre szólunk, rendkívül felkavaró, amit látni fogsz. Ennek tudatában indítsd el:

A cikk szerint a fiatalokat tettük után rögtön elfogták egy biztonsági őrnek köszönhetően, aki közbeavatkozott, és hívta a rendőröket. A tettesek kihallgatásukon azt mondták,

pénzügyi nézeteltéréseik támadtak a 66 éves férfival, ezért verték kis híján halálra.

A támadók vasárnap előzetes letartóztatásba kerültek. A 66 éves férfi súlyos sérülésekkel került kórházba.