MTI Fotó: Komka Péter

32 fokos késő tavasz – ilyen brutális hőtérképet áprilisban még nem láttál

Tombol a nyár április utolsó előtti napján, az Időkép hőtérképe szerint rengeteg helyen mutattak 30 fokot a hőmérők vasárnap kora délután, de volt, ahol 31, sőt, 32 fokig emelkedett a levegő hőmérséklete. Az UV-sugárzás sem semmi, vigyázz magadra, mert úgy leégehtsz, mint júliusban.

Hogy szuper, nyarat idéző idővel búcsúzik az április, azt már napokkal ezelőtt tudni lehetett, de hogy a vasárnapi ebéd után helyenként 32 fokot mutat majd a hőmérő, azt azért még a szakemberek sem sejtették. Pedig ez történt, április 29-én 14 órakor az Időkép hőtérképe szerint 29-30 fok országszerte átlagosnak volt mondható.

Ennél azonban melegebbet is mértek:

Tolnában Decsen és Závodon, Somogyban Alsóbogáton, Magyaratádon, a Veszprém megyei Balatonfüreden, Bács-Kiskunban Kalocsán, Császártöltésen és Izsákon, a Csongrád megyei Szentesen, és a békési Csanádapácán 31 fokot mutatott a hőmérő.

De nem ez volt a csúcs:

Kiskunhalason, Bácsszőlősön, Pusztaszeren és Pilisen 32 fokos kánikula tombolt a hét utolsó napján.

Fotó: Időkép.hu

Negyed óra alatt leéghetsz

Az évszakra igencsak nem jellemző melegben az UV-B sugárzás értéke sem alacsony. Az Időkép térképe szerint Budapest déli csücskében, Dunaújváros és Eger körül negyed óra alatt leéghesz, máshol 30 napon töltött perc okozhat kellemetlenséget:

Fotó: Időkép.hu

A nagy kánikulát délután viharok durranthatják szét, hat megyében él veszélyjelzés. Részletek ebben a cikkünkben:

https://virality.hu/2018/04/29/delutan-a-legkor-mutatjuk-merre-azhatsz-borig

MTI Fotó: Komka Péter