Dróttal fojtogatott két magyar egy taxist Csehországban

Dróttal fojtogatott két magyar egy taxist Csehországban

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség két magyar férfival szemben, akik rátámadtak egy taxisra Csehországban – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.

A közlemény szerint a vádlottak még 2017 augusztusában utaztak Csehországba, hogy munkát vállaljanak, de a körülményeket nem találták megfelelőnek, ezért már pár nappal később úgy döntöttek, hogy hazautaznak.

A két férfit a kalauz még Csehországban leszállította a vonatról, ezért úgy döntöttek, hogy erőszakkal megszerzik az állomáson parkoló egyik taxi sofőrjének pénzét.

A taxit egy elhagyott, kiserdő melletti földúthoz irányították, majd egy bicikliről leszerelt acél fémhuzallal megpróbálták megfojtani a sofőrt. Sikerült kiszabadulnia a fojtásból, de a vádlottak kirángatták az autóból és bántalmazták. A sofőrnek végül sikerült elmenekülnie, és a közeli településen értesítette a rendőrséget.

A vádlottak ezalatt a gépjárművet átkutatták, kitépték a taxi navigációs készülékét, de végül csak három doboz cigarettát vittek magukkal, majd elrejtőztek a közeli erdőben. Később visszamentek az állomásra, ahonnan vonattal Magyarországra utaztak; a nyomozók egy hónappal később itt fogták el őket.

A két férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A főügyészségi indítvány alapján, a vád szerinti bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés – írták.