Fotó: 24.hu

Már az FBI is nyomoz VV Fanni ügyében

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda is beszállt Novozánszki Fanni ügyének felderítésébe. Időközben a jelenlegi gyanúsított és az egykori Való Világ-sztár titokzatos barátnőjének szembesítésére is sor került.

Minderről a Borsnak mesélt dr. Brodmann Péter, aki korábban az ügy gyanúsítottját – unokaöccsét – védte, amíg ki nem zárták.

Elmondta, az FBI két embert küldött, akik luxuskörülmények között töltötték napjaikat Budapesten a nyomozás ideje alatt. Hogy milyen eredményre jutottak, egyelőre még nem lehet tudni, a lap viszont úgy értesült, az amerikai nyomozóiroda munkája 70-80 millió forintba kerülhetett.

A cikk szerint szembesítették B. Erikát, Fanni titokzatos barátnőjét B. Lászlóval, akit a lány megölésével gyanúsítanak. A szembesítés körülbelül 40 percig tartott, de sok eredménye nem lett, mert B. Erika sírva fakadt, állítása szerint annyira megviselték a történtek.

„László az első perctől kezdve hajtogatja a rendőröknek B. Erika nevét és szerepét, akit többször ki is hallgattak, de szembesítésre ez idáig nem került sor. Pedig ha kettő vagy több ember azonos eseményről máshogy vall, szembesítést kell elrendelni.”

– mondta az ügyvéd.

Fotó: 24.hu