Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

A mentők kezei között szült meg egy kismama

Szüléshez száguldottak a magyar mentők a hétvégén Egyekre, de a helyszínen már látszott, hogy a baba nem várja meg a kórházba érkezést.

Minderről az Országos Mentőszolgálat adott hírt hétfőn a Facebook-oldalán. A poszt szerint a meg az Etyekre érkező mentők azonnal segélykocsit kértek, hiszen félő volt, hogy a baba nem fogja kivárni amíg a kórházba érnek.

Így is lett. Az esetkocsi kiérkezését követően a két mentőegység közösen segítette világra a kisfiút, akit édesanyjával együtt stabil állapotban szállították kórházba.

Néhány napja Konyáron mentették meg a mentők egy újszülött életét, aki már világra jött, mire kiért a kismamához az egység. A baba nem sírt fel, a mentők pedig drámai küzdelembe kezdtek az életéért. Erőfeszítéseiket siker koronázta, sikerült megmenteni a picit, akivel – és természetesen anyukájával – nyomott is egy közös fotót az egyik életmentő.

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat