Viharos széllel érkező hidegfront rontja el a hétvégét

Viharos széllel érkező hidegfront rontja el a hétvégét

Azt tanácsoljuk, hogy ne strandolásra hegyezd ki a hétvégéd: a meteorológusok szerint egy hidegfront rontja el az időt, visszahozva a nem éppen nyárias életérzést. Hétfőtől azonban ismét jobbra fordul az időjárás.

Az Időkép szerint a péntek záporos, zivataros lesz, többfelé szeles, ugyanakkor fülledt idő várható, 24-30 fok között lesz a hőmérséklet.

Szombaton azonban egy hidegfront érkezik. Egy-egy zápor, kis eséllyel zivatar inkább már csak a Duna-Tisza közén alakulhat ki, ugyanakkor a Dunántúlon az északi-északnyugati, keleten az északi-északkeleti szelet kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Délutánra 21 és 27 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap még a főként a középső és nyugati országrészben lehet élénk, néhol erős a légmozgás – áll a prognózisban. Az ország nagy részén több órára kisüt a nap, több gomolyfelhő inkább keleten képződhet, de ott is csak elszórtan alakulhat ki egy-egy zápor. Hűvös lesz, délután mindössze 19-24 fokra van kilátás.

A szakemberek szerint a jövő hét elején is marad az alapvetően napos idő, a front mögötti tiszta levegőben sokfelé nagyon erős szintet érhet el az UV-sugárzás. Egyúttal melegedés is kezdődik: hétfőn maximum 25, kedden viszont már 25 fok feletti hőmérsékletet mutat majd a hőmérő. A reggelek viszont hűvösek lesznek: 10 fok alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak.