Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Mentőben szült a kismama, a hős magyar mentősnő nevezhette el a babát

Szülő nőhöz riasztották a Jász-Nagykun-Szolnok megyei mentőket, a kismamával azonban nem értek el a kórházba. Az autóban levezetett szülés annyira meghatotta az újdonsült anyukát, hogy a pici névadását átengedte a rajtuk segítő mentősnek.

A szívmelengető történetről vasárnap délután számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

„Szinte törvényszerűen azt a mentőápoló nőt küldte a sors és persze a Jász-Kun-Szolnok megyei mentésirányítás segítségül egy szülő nőhöz, aki épp kilenc hónapja állhatott szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál.”

– kezdődik a poszt.

„Bondor Nikolett bajtársnőnk a helyszínre érve, gyors betegvizsgálatot követően úgy döntött, hogy azonnal kórházba indul, a terhessége utolsó napjaiban levő kismamával azért, hogy a szülés megfelelő körülmények közt történhessen. Azonban az események felgyorsultak út közben. A magzatvíz elfolyt és egyre gyakrabban jelentkeztek a fájások. Ahogy a mentő félre tudott húzódni, a szülés be is indult. Bajtársnőnk ösztönösen, rutinos gépkocsivezető bajtársa segítségével, sikeresen világra segítette az újszülöttet az eset kocsi kiérkezéséig. „

Az újdonsült anyuka annyira meghatódott és hálás volt a segítségért, hogy bajtársnönk választhatott nevet az egészséges kisfiúnak. Az édesanyát és a kis Noelt végül stabil állapotban adták át kórházban a mentők.

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat