Viharos széllel ront ránk az eső szerdán – térképen a veszélyjelzés

Viharos széllel ront ránk az eső szerdán – térképen a veszélyjelzés

Több megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára, mivel olyan szél várható, hogy nem győzöl majd kapaszkodni. Sajnos az eső is megjön, és nem lesz belőle kevés.

A meteorológiai szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint éjszaka még északkeleten egy-egy zápor mellett zivatar kialakulása is előfordulhat.

Szerdán észak, északkelet felől érkezik egy csapadékzóna, amely jelentős mennyiségű esőt, záport hoz. A szakemberek szerint legfőképp az északi északkeleti területeken várható 10-20 milliméter, egyes helyeken akár e fölötti csapadékmennyiség.

Az északnyugati szél szerda délelőttől ismét viharossá fokozódik az északnyugati szél, azonban ekkortól már nagyobb területen (elsősorban az Észak-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén) várhatóak 70-80 km/h közötti széllökések. Emiatt hét megyére – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Pest, Fejér, Bács-Kiskun és Tolna – adtak ki figyelmeztetést:

Fotó: met.hu

A meteorológusok szerint a csütörtök sem lesz idilli. Jelen állás szerint a Dunántúl nyugati felén változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, néhol fordulhat elő záporeső a hét negyedik napján.

Az ország többi részén ugyanakkor nagyrészt erősen felhős időre van kilátás, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek, és többfelé kell esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani. Az északnyugati, északi szél sokfelé erős lesz, a Dunántúl egy részén, illetve zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul.