Vihar (fotó: Pixabay)

Riasztást adtak ki, mindjárt lecsapnak a viharok – térkép

Számos járásra adtak ki riasztást szombat kora délután, e szerint néhány órán belül megérkezhetnek az első zivatarok. Az ország kétharmadában él első– és másodfokú veszélyjelzés szombaton, 90 kilométeres széllökések is kísérhetik a viharokat.

Már péntek este megírtuk, hogy viharos lesz a szombat, szinte az egész Dunántúlon másodfokú veszélyjelzés él a heves zivatarok miatt, további megyékre pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Nem sokkal 15 óra előtt már a riasztási térképen is beindultak az események. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint hamarosan a sárgával jelölt járásokban dörrenhet meg az ég:

Fotó: met.hu

Amint azt a figyelmeztető előrejelzésben írták, napközben csak kevés helyen (nagyobb eséllyel az Alföld keleti részein és a Nyugat-Dunántúlon) alakulhat ki gyengébb zivatar, késő délutántól, estétől viszont nyugat felől zivatarrendszer érheti el az országot. A zivatarrendszer éjfélig kb. a Tisza vonaláig juthat, nyomában viharos vagy károkozó szélrohamokra (60-90, néhol > 90 km/h), nagyobb méretű jégre (> 2-3 cm) és felhőszakadásra (> 25-30 mm) is számítani kell.

Vasárnap összességében sokfelé, nagyobb számban a nap második felében fordulhatnak elő intenzív záporok, zivatarok, amelyekhez ekkor már elsősorban felhőszakadás társulhat.

Reméljük, nem lesz olyan ítéletidő, mint amilyen Franciaországban volt pénteken. Egy kisvárosban ugyanis annyi jég esett, hogy hótolót kellett bevetni az utak megtisztítása érdekében.

Vihar (fotó: Pixabay)