Fotó: vizimentok.hu

Torokszorító levélben köszönte meg egy férfi, hogy megmentették apósát a Balatonnál

Óriási összefogással mentették meg egy férfi életét a hétvégén, akinek megállt a szíve Balatonfenyvesen, a Balaton partján. Most veje írt egy nyílt levelet, melyben elmeséli, hogyan is történt az egész, és úgy köszöni meg mindenkinek a segítséget, hogy gombóc lesz a torkodban.

Szombaton pár perccel hat óra után a balatonfenyvesi szabad strandon szolgálatát éppen befejező vízimentő értesítette a központot, hogy egy férfi rosszul lett a parton – írta honlapján a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Az újraélesztést egy laikus kezdte meg, közben pedig száguldott felé egy sürgősségi mentőhajó, mely negyed órán belül a helyszínen is volt. Időközben egy mentő is befutott, így ők is bekapcsolódtak az újraélesztésbe.

A férfi keringése helyreállt, nem sokkal később a légzése is normalizálódott, de tudata csak percekkel később tért vissza. Az időközben helyszínre érkező pécsi mentőhelikopter a férfit stabil állapotban a Balatonfüredi Szívkórházba vitte.

A 444.hu most arról ír, hogy a megmentett férfi veje egy nyílt levelet juttatott el hozzájuk, melyben elmesélte a körülményeket, a mentés részleteit egészen a csodával határos végkifejletig.

„– Kicsit meghaltam – mondta apósom a kórházban az éjjel a műtét után.
– Messze jártál… – válaszoltam és végigpörögtek az elmúlt két óra eseményei a fejemben. Akkor és ott döbbentem rá, hogy nem tudok majd minden megmentőnek köszönetet mondani a segítségért, amit tettek, de egy nyílt levéllel most pótolni tudom”

– kezdődnek sorai. A levélből kiderül: a parton sétáltak, mikor az após összeesett. A környéken állók azonnal jöttek segíteni, valaki mentőt hívott, más a vízimentőkért futott.

„Míg a légzést és a pulzust ellenőriztem, egy német nő térdelt mellém. Szerencsénkre ápolónő volt. Se légzés, se pulzus. A mellkasához nyúlt, én bólintottam. Ő elkezdte a szívmasszázst, én a lélegeztetést. Egy percen belül megkezdődött az újraélesztés.

Három perc múlva megérkezett a vízimentő. Felmérte a helyzetet és értesítette a mentőket. Mivel az újraélesztés szakszerűen zajlott, így az intézkedésre tudott figyelni. Közben többen is érkeztek segíteni a strandolók közül. További két orvos – köztük egy kardiológus – és három magyar nővér rohantak oda hozzánk. Mindenki ott segített, ahol tudott. Amikor a német ápolónő elfáradt, a magyar hölgy vette át a szívmasszázst. Mivel apósom cukorbeteg, elrohantam inzulinért, s addig a vízimentő végezte a lélegeztetést. Bár inzulin nem volt nálunk, kiderült, nem ez volt a gond. Infarktus.

Negyedóra elteltével a vízimentők mentőhajóval és a mentőautó szinte egyszerre futottak be így új szakaszba érkezett a küzdelem apósom életéért. Míg a defibrillátort felhelyezték, az egyik fürdőruhát viselő nővér vénát szúrt és bekötötte az infúziót. Már ballonnal lélegeztették, így családom többi tagjára tudtam figyelni. Anyósom és feleségem mellett is egy-egy hölgy állt, akik nyugodt hangon magyarázták, hogy mi történik, ne essenek kétségbe, minden rendben lesz. Így csak egy nővér magyaráz – gondoltam, s ekkor az újabb kiütést követően apósomnak visszatért a légzése és helyreállt a keringése”

– áll a hosszú levélben, melynek végén a férfi, akinek este, a füredi szívkórházban a portás odaadta a vacsoráját, hogy ne éhesen kelljen autóba ülnie, mindenkinek megköszöni az életmentést.

„Köszönöm Neked drága német Hölgy – aki ezt a levelet nem tudod majd elolvasni -, hogy a kezed volt perceken át apósom szíve, köszönöm Nektek, akik átvettétek a helyet és tovább küzdöttetek, köszönöm az ápolóknak és orvosoknak, akik ugrásra készen álltatok mellettünk, és figyeltétek, mit tudtok segíteni, köszönöm a vízimentőnek – aki már hazafelé indult -, hogy gyors és szakszerű munkát végeztél, köszönöm a mentőhajó csapatának – akik kapitánya bő kilométer úszás után – a helyszínre siettetek, köszönöm a mentőautó és a helikopter legénységének a gyorsaságot, profizmust, köszönöm a műtétet végző orvosnak, aki eltoltad a hálapénzt tartó kezem, és megveregetted a vállam, köszönjük az életet!”

A teljes levelet a 444.hu-n találod.

Fotó: vizimentok.hu