Fotó: police.hu

Megerőszakoltak, kiraboltak, megkötözve kitettek az erdőben egy 20 éves nőt Miskolcon

Két miskolci férfit gyanúsít azzal a rendőrség, hogy „alkalmi nőismerősüket” bántalmazták, elvették értékeit, majd megkötözték, és egy erdős részen kitették autójukból.

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett, szexuális erőszak bűntett, továbbá rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást N. Gábor 34 éves és F. Gábor 43 éves miskolci lakosokkal szemben” – írja a rendőrség honlapja.

Egy 20 éves miskolci nő tett feljelentést még július 24-én az esti órákban a rendőrségen, amelyben előadta, hogy előző este megismerkedett két férfival, akikkel egy Miskolctapolcai ingatlanba ment. A sértett elmondta továbbá, hogy a két férfi a reggeli órákban bántalmazta őt, elvették készpénzét, mobiltelefonját, majd a kezeit-lábait megkötözték és autójukkal egy erdős részre vitték, ahol magára hagyták. Miután sikerült kiszabadítani magát, egy idegen hölgytől kölcsönkért mobiltelefonon kért segítséget.

A bevezetett intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, majd 2018. július 28-án a reggeli órákban elfogták a gyanúsítottakat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kihallgatásukat követően őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztéssel él letartóztatásuk indítványozására az ügyészségen.

Fotó: police.hu