Megerőszakoltak egy 12 és egy 15 éves kislányt Borsodban

Megerőszakoltak egy 12 és egy 15 éves kislányt Borsodban

Két borsodi fiatal ellen is eljárást indítottak két nap alatt, a srácok a gyanú szerint egy 12 és egy 15 éves kislányt erőszakoltak meg.

Minderről az ATV számolt be kedden. Mint írták, a gyanú szerint az egyik 17 éves férfi egy 15 éves lányt erőszakolt meg egy buli után, míg a másik, egy 22 éves Alsózsolcán egy 12 éves kislányt vert meg, majd erőszakolt meg.

A lap szerint Kesznyétenben egy házibuliban több fiú szórakozott együtt egy 15 éves lánnyal. Ennek az lett a vége, hogy a fiatal lányt a 17 éves házigazda fiú megerőszakolta. A srác nevelőapja szerint viszont kizárt, hogy ilyen történt.

Az alsózsolcai esetnél állítások szerint a 22 éves férfi már korábban is durván bánt a kislánnyal, aki egyébként unokatestvére. Az erőszakra egy elhagyatott házban került sor a gyanú szerint.

A rendőrök mindkét feltételezett erőszakolót elfogták, a bíróság mindkettejüket előzetes letartóztatásba helyezte.