Pisztoly (fotó: Pixabay)

Kisgyermeket is lelőtt volna a pénzért egy maszkos rabló Érsekhalmon

Maszkkal és fegyverrel rontott egy érsekhalmi ingatlanba egy férfi múlt vasárnap este, és kétmillió forintot követelt az ott lakó sértettől. Nyomatékosítva szándékát, belengette, hogy lelövi a sértett gyermekét, ha üres kézzel kell távoznia.

Minderről a 24.hu cikkezett pénteken a Bajai Járásbíróságra hivatkozva. Mint írták, a bíróság egy hónapra elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított vasárnap este maszkkal az arcán bement egy érsekhalmi ingatlanba, majd belökte a házba a teraszon tartózkodó sértettet. Ezt követően fegyverrel arcon vágta, majd kétmillió forintot követelt tőle. A sértett nem tudott ekkora összeget átadni neki, ezért a gyanúsított azzal fenyegette meg, hogy a helyszínen tartózkodó kiskorú gyermekét is lelövi. Erre a sértett a gyanúsítottnak ékszert és körülbelül 100 ezer forintnyi készpénzt átadott.

A járásbíróság a cikk szerint a bűnismétlés lehetősége, a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá a sértett és az eljárás során még kihallgatandó más személyek megfélemlítésének, jogellenes befolyásolásának megakadályozása érdekében elrendelte a letartóztatását.

A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Pisztoly (fotó: Pixabay)