Fulladási roham miatt hívta a központi segélyhívót egy bajba jutott Fejér megyei nő. Beszéd helyett viszont már csak kopogni tudott a telefonban, a mentésirányító azonban így is megértette, mi a baj.
A rendkívüli esetről az ORFK számolt be a rendőrség honlapján hétfőn. Mint írták, a nő augusztus 24-én hajnalban hívta a 112-őt a rátörő fulladási roham miatt.
A Miskolci Hívásfogadó Központ operátora először csak szuszogást hallott a telefonban, végül úgy tudott kommunikálni a bejelentővel, hogy eldöntendő kérdéseire egy koppantás jelentette a nemet, több koppantás az igent.
Hamar kiderült, hogy mentőre van szükség. A rendszer automatikusan jelzi a hívás kezdeményezésének hozzávetőleges helyszínét; a címet a kezelő a koppantásos módszerrel pontosította.
Az operátor felvette a kapcsolatot a mentőszolgálattal, akik a hívástól számított 15 percen belül a helyszínen voltak, ellátták, majd kórházba szállították a gégekanülje miatt beszélni képtelen asszonyt.
A Miskolci Hívásfogadó Központ operátorát, Hegedűs Istvánnét Dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes találékonyságáért, kiemelkedő szakmai helytállásáért szeptember 3-án elismerésben részesítette.