Rengeteg magyar diákot bántalmaztak az iskolában

Rengeteg magyar diákot bántalmaztak az iskolában

Elkeserítő adatok születtek az UNIFEC legújabb felmérése során, mely azt vizsgálta, hogy világszerte mennyi gyermek volt részese már iskolai erőszaknak. A vizsgálat a magyar diákokra is kitért, e szerint rengetegen vallották, hogy bántalmazták vagy éppen ő volt az, aki másokat vegzált.

Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja a tanévkezdés alkalmából publikálta a felmérés eredményeit, melyet a 24.hu szemlézett.

Ebből kiderü, százötven millió gyereknek, a 13-15 év közötti diákok felének volt már része iskolai erőszakban, körülbelül minden harmadik gyereket zaklatnak, és ugyanilyen arányban vettek már részt verekedésben. Az UNICEF leszögezte, az erőszak nem kizárólag a zaklatásból és a verekedésből áll. A diákoknak gyakran kell szembenézniük a büntetés megalázó formáival, szexuális és nemi alapú erőszakkal is.

Magyarországon az ENSZ szervezetének jelentése szerint a diákok 51%-a válaszolta azt, hogy valamilyen módon részese volt az erőszaknak: vagy bántalmazták, vagy verekedett az elmúlt hónapokban. 25%-uk állítása szerint bántalmazták valamilyen módon a társai az iskolában, 36%-uk azt mondta, részese volt verekedésnek az elmúlt egy hónapban.

A jelentésben kitértek arra is, hogy az iskolai erőszak a testet, az elmét és akár az életet is veszélyezteti. Sérüléseket okoz, depresszióhoz, szorongáshoz, és kirívó esetben öngyilkossághoz vezethet.