Minden ápoló otthagyta az ajkai kórház intenzív osztályát

Minden ápoló otthagyta az ajkai kórház intenzív osztályát

Az összes nővér felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán lapinformációk szerint. A fő gondot a túlterheltség mellett az alacsony fizetés jelentette.

A 24.hu szerint a kórházban folyamatosan fogytak a nővérek, volt, aki nyugdíjba ment, volt, aki szülési szabadságra. Akik maradtak, azok túlterhelődtek, az aránytalanul sok munkáért aránytalanul kevés fizetést vihettek haza.

A lap úgy tudja, a főnővér és a helyettese lényegében egyszerre mondott fel. Ennek hatására álltak fel a többiek is, az utolsók augusztusban. Összesen így nyolc nővér hagyja ott a sürgősségit, szeptember végéig tart a felmondási idejük.

A kórház sürgősségijének főnővére is beadta a felmondást. A 24.hu szerint a főnővér egy már nem nyilvános Facebook-posztban leírta, hogy az osztályon nap mint nap megtapasztalta

„az emberi kicsinyesség, önzőség, irigység, lustaság, ostobaság és közöny kiapadhatatlanságát. És megtapasztaltam az összefogás, a másokért való kiállás és az emberi tisztesség erejét.” Egy ideje már érlelődő döntését azzal indokolta, hogy nem akart túlélésre játszó főnővér lenni.

Az ügyben a cikk megjelenése előtt nem, csak utána nyilatkozni hajlandó kórház azt közölte, hogy a sürgősségi főnővére mégsem távozik tőlük. A lap megjegyezte, hogy olyan esetekben, amikor ellehetetlenülne egy teljes kórházi osztály működtetése, nem egyszer fordult elő, hogy a távozni szándékozók közül többen visszavonták a felmondásukat, akár felülről érkező nyomásra.