Börtön (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Rabokkal építtetnék az új magyar börtönöket

Egy tervezet szerint bevonnák az elítélteket az új magyar börtönök építésébe, a rabok az építés előkészítésétől az új épület kivitelezéséig részesei lennének a folyamatnak. Itt még nem érne végig a feladatuk: festés, tapétázás és üvegezés is várna rájuk.

Mindezt a Napi.hu írta azután, hogy kiszúrt egy belügyminisztériumi rendeletmódosítási tervezetet, melyen nem más, mint Pintér Sándor belügyminiszter jegyez.

A cikk szerint a fogvatartottaknak kellene az építési területet előkészíteni (gépi és kézi földmunkák). Ezután ők húznák fel a börtönöket, ez felújítást, illetve teljesen új épület kivitelezését is jelenti. A rendelet szerint ezután a rabok végeznék el a vakolást, a padló– és falburkolást és a tapétázás is, továbbá az üvegezés, ácsolás, betonozás és a festés és mázolás is rájuk várna, de zsaluzási, vízszigetelési és kőművesmunkák is várnának rájuk.

Hogy milyen börtönökön dolgoznak majd a rabok, azt nem tudni, ugyanis az ország börtönépítési projektje csúfosan beleállt a földbe. A beiskolázott összesen 667 munkavállaló 41 százaléka már leszerelt, közülük mindössze 393-an dolgoznak ma is a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kötelékében.

Börtön (MTI Fotó: Ujvári Sándor)