Alkohol

89 milliárd forintnyi töményt vedeltek meg egy év alatt a magyarok

Virágzik a nemzetileg elfogadott és támogatott alkoholizmus kicsiny hazánkban: a legújabb kimutatások szerint az elmúlt egy évben 89 milliárd forintot vertünk el töményszeszre. Nemrég egy kimutatás szerint a magyar kamaszfiúknál senki sem iszik jobban a kontinensen.

2017 szeptembere és 2018 augusztusa között nem kevesebb, mint 89 milliárd forintot hagytak ott a magyar vásárlól a magyar boltokban égetett szeszekért – idézte az Index a Világgazdaságot, mely a Nielsen piackutató intézet legfrissebb adatai alapján közölt cikket a témában.

A cikk szerint a számok azt mutatják, hogy a magyarok 10 százalékkal több töményt vettünk, mint egy évvel korábban. A legkeresettebbek a gyomorkeserűk voltak, arra 24 milliárd forint folyt el, ami 48 ezer (!) hektoliter, azaz négymillió-nyolcszázezer liter italt jelent. Ez a fogyasztás 27 százalékát tette ki. A másik legnagyobb szeletet – 24 százalék – a vodka jelentette, a dobogó harmadik helyére pedig 17 százalékkal a pálinka állt.

Legnagyobb mértékben a gin eladása nőtt, 44 százalékkal ugrott meg itt a fogyasztás, a rum 21, a gin pedig 17 százalék, a brandy és a vermut népszerűsége viszont 3-3 százalékkal csökkent.

Alkohol