Vonat és személyautó ütközött össze a XVII. kerületben (Fotó: Mihádák Zoltán)

Videón, ahogy a vonat belerohant az átjáróban álló kocsiba Budapesten

Megszerezte az RTL Klub azt a megdöbbentő videót, mely a múlt pénteki súlyos vonatbalesetről készült Rákoscsabán. A baleset a meghibásodott fényjelzés és sorompó miatt történt, az autóban két kisgyerek is ült, de csodával határos módon mindenki túlélte a ránézésre túlélhetetlent.

Szeptember 28-án délután személyautó ütközött vonatnak a főváros XVII. kerületében, Rákoscsaba-Újtelepnél péntek délután egy vasúti átjáróban. Az autóban négyen utaztak, egy felnőtt és két gyerek ki tudott szállni belőle, egy embert a tűzoltók emeltek ki – írta akkor az MTI.

Mostanra az RTL Klub megszerezte egy térfigyelő kamera felvételét, melyen jól látszik a baleset. A videón az is megfigyelhető, hogy a baleset idején nem működik a fényjelzés és a sorompó sem:

A csatornának nyilatkozó közlekedési szakértő kiemelte: ha azt látjuk, hogy nem működik a fényjelzés és a sorompó egy vasúti kereszteződésben, úgy kell eljárnunk, mint egy STOP-tábla előtt, és csak akkor hajthatunk át rajta, ha meggyőződtünk, hogy sehonnan sem jön vonat. Megjegyezte, a fehér fény sem azt jelenti, hogy automatikusan az autósnak van elsőbbsége, akkor is nagy körültekintéssel kell átmenni a síneken.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss virál hírekről!

vagy

Köszönöm, már követem az oldalt!