Újabb fordulat a soroksári futónő meggyilkolásának ügyében

Újabb fordulat a soroksári futónő meggyilkolásának ügyében

Az igazságügyi orvosszakértő vizsgálata szerint mégsem erőszakolta meg támadója az öt éve meggyilkolt Gyurik Krisztinát. Ezzel változott az indíték is, mely eddig, úgy hittek, a szexuális támadás volt.

Mint ismert, pár hete történt áttörés a 2013. szeptember 25-i soroksári gyilkosság ügyében. Az ügy állása szerint egy ismeretlen tettes megölt egy 36 éves nőt, Gyurik Krisztinát, aki futni indult házukból. Idén szeptemberben egy laborvizsgálat kiderítette, hogy a nő holttestén rögzített anyagmaradványok és egy öt éve lecsukott férfi, R. Szilveszter DNS mintája között egyezés van.

Most, az igazságügyi orvosszakértő szakvéleményére hivatkozva a Blikk azt írta, Gyurik Krisztinát nem erőszakolta meg gyilkosa. A lapnak nyilatkozó dr. Lichy József ügyvéd szerint ez rengeteg kérdést felvet. Eddig ugyanis az indíték egyértelműen a szexuális erőszak volt, így azonban ez a továbbiakban már nem igaz.

„Amennyiben valóban nem erőszakolta meg a támadója Krisztit, ez egy pici megnyugvást jelentene nekem, hisz akkor legalább azt a borzalmat nem kellett átélnie szegénynek”

– nyilatkozta a lapnak Kardos Lajos, a gyászoló férj.

A Blikk információi szerint a 36 éves korában elhunyt édesanya holttestén több helyen is megtalálták az elkövető vérét és izzadságát, ondót azonban nem ott, hanem az áldozat egy személyes holmiján találtak. A tettes lemeztelenített Krisztinát, ruhái a cikk szerint a mai napig nem kerültek elő. Mobiltelefonját öt év után egy börtönletétben találták meg a nyomozók.

R. Szilveszter, akinek elvileg már büntetését kellett volna töltenie a gyilkosság idején, csak nem vonult börtönbe, annyit ismert el eddig, hogy az adott időben a helyszínen járt, azt azonban tagadja, hogy ő ölte volna meg a nőt. Vallomást nem tett, de állítja, hogy egy férfi bántalmazta a nőt, ezért odament, behúzott párat az erőszakoskodónak, majd továbbállt. Arról, hogy ezután mi történt, állítása szerint nem tud.