Egy 16 éves fiú életveszélyesen kiütött egy férfit a Széna téren

Egy 16 éves fiú életveszélyesen kiütött egy férfit a Széna téren

Gondatlanságból elköetett életveszélyt okozó testi sértés miatt hallgattak ki a budapesti rendőrök egy 16 éves fiút, aki szerda este úgy megütött egy férfit a Széna téren, hogy azt életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők.

A BRFK tájékoztatása szerint a 16 éves kaposvári fiú október 17-én este Budapest II. kerületében a villamoson utazott, ahol szóváltásba keveredett egy másik utassal.

Leszálltak a Széna téri villamosmegállóban, majd a fiú ököllel megütötte a férfit, aki ennek következtében beverte a fejét egy korlátba, majd azt tompítás nélkül a betonba ütötte. A fiú ezután felszállt a villamosra, ahol két utas visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei perceken belül a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd a BRFK Nyomozó Főosztály munkatársai gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A férfit a mentők a helyszínről életveszélyes állapotban vitték kórházba.