Makai Viktória (fotó: Facebook/Makai Vivien)

Naponta mosolyogva köszönt egymásnak Makai Viktória és támadója

Újabb részletek láttak napvilágot a Makai Viktória ultramaratonfutó édesanyát ért hétvégi támadás kapcsán. Kiderült, a férfi nem is volt annyira idegen, fél éve figyelhette Viktóriát, de ennél sokkal érdekesebb részletek is kitudódtak.

Mint ismert, a 38 éves futónőt vasárnap este támadták meg a Jászberényi út mellett, esti futása során. Egy férfi összeverte, majd megpróbálta megerőszakolni, de ez szerencsére nem sikerült. Végül a helyszínre ért Makai Viktória férje, aki leszedte a nőről a támadót. A férfi személyes holmijait, ruháját a helyszínen hagyva elmenekült, hamar el is kapták a rendőrök. A sportoló a támadás után kórházba került.

Most a Blikk arról ír, hogy a támadó, a két méter magas H. István látásból ismerte Makai Viktóriát.

“A férfi, aki megtámadott, a környékünkön dolgozik, körülbelül fél éve szinte naponta találkoztunk. Mosolyogva integetett, én meg még meg is böktem a gyerekeim olykor, hogy köszönjenek szépen neki. Most meg azt kell elmagyaráznom, hogy miért kék-zöld, néhol véraláfutásos és persze, óriási az arcom”

– idézte a lap Makai Viktóriát, aki egyelőre még nem vállalta a szembesítést.

A lap szerint H. István szerda kora délután állt bíróság elé, ahol teljesen összeomlott, elsírta magát, mikor bevezették. Ügyvédje szerint nem tett vallomást, a férfi egyébként büntetlen előéletű, rendezett családi helyzetű. A tárgyalásra egy női hozzátartozója kísérte el.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt