Fotó: Facebook/Fábián Tamás

Már 24 millió gyűlt össze a félárván maradt hajdúszoboszlói hármas ikreknek

Néhány nap alatt 24 millió forintot dobtak össze a segítő szívű emberek Tamásnak és három ikergyermekének, akik múlt pénteken, születésuk után veszítették el az anyukájukat.

Fábián Tamásék szívszorító történetét tegnap írtuk meg.

Tamás és felesége, Nikolett hármas ikreket várt. Múlt hét pénteken a szülés után az anyukánál HELLP-szindróma lépett fel, annak súlyos vérzéses szövődményével, véralvadási zavarral kezelték az orvosok, de nem tudtak rajta segíteni. Nikolett a szülés után röviddel elhunyt, Tamás teljesen összeomlott, egyedül viszi majd haza a kórházból Mirát, Lénát és Milánt.

A hajdúszoboszlói család megsegítésére a Tündérkör Alapítvány hirdetett gyűjtést. A Blikk szerint néhány nap alatt ömlöttek az adományok, állandóan csörögtek a szervezet telefonjai, jelenleg már 24 millió forintot adtak össze az emberek Tamáséknak. A gyűjtés továbbra is megy, ha teheted, segíts te is!

Te is segítenél? Az alábbi számlaszámra utalhatsz:
OTP Bank, Tündérkör Alapítvány: 11738008-20899541

Közlemény: „ HÁRMASIKREKNEK!”

A félárván maradt gyermekekért és apjukért több programot is szervez az alapítvány, a napokban egy autós felvonuláson is a család támogatására buzdítanak majd.

Fotó: Facebook/Fábián Tamás