Az elfogott nyírségi postás (fotó: police.hu)

Elárulta a tolvaj nyírségi postás, miért dobbantott a rábízott százezrekkel

Már ki is hallgatta a rendőrség azt a nyírcsaholyi postást, aki február 6-án úgy döntött, meglép a kikézbesítendő küldeményekkel és több százezer forinttal. A férfi azt is elárulta, miért tette.

Amint arról korábban hírt adtunk, a 49 éves paposi lakos, K. Gyula Nyírcsaholyban postai alkalmazottként dolgozott. Kedden aztán a rábízott néhány százezer forint készpénzzel ismeretlen helyre távozott.

A körözött férfi elfogására azután került sor, hogy az egyik rokonaként bemutatkozó nő telefonon bejelentést tett a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra. Az asszony elmondta, hogy a férfi felvette vele a kapcsolatot és közölte, hogy külföldön van és egy Bécsből érkező vonattal tér haza, amely a mosonmagyaróvári vasútállomásra érkezik 2018. február 9-én reggel. A rendőrök a vasútállomásra mentek, ahol a bejelentés valósnak bizonyult.

A férfit intézkedés alá vonták és megállapították, hogy azonos azzal a K. Gyula paposi lakossal, aki ellen a Mátészalkai Rendőrkapitányság sikkasztás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök K. Gyulát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették, erről pedig videót is mutattak.

A hatóság már túl is van Gyula kihallgatásán. A rendőrség szombat délelőtti közleménye szerint a férfi kihallgatása alatt a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondása szerint tettét hirtelen ötlettől vezérelve követte el. K. Gyula megmutatta a rendőröknek azt a mátészalkai helyet, ahová elrejtette az üres postai pénztárcát.

Az elfogott nyírségi postás (fotó: police.hu)

Az elfogott nyírségi postás (fotó: police.hu)

A Mátészalkai Rendőrkapitányság előterjesztést tett az illetékes ügyészség felé, K. Gyula előzetes letartóztatásának indítványozására.

Az elfogott nyírségi postás (fotó: police.hu)