Elkapták a Liszt Ferenc reptéri csomagfosztogatókat

Elkapták a Liszt Ferenc reptéri csomagfosztogatókat

Legalábbis azt a két rakodót, akik Babos Tímeát is kifosztották. Ékszereket és parfümöket lopott a két fiatal munkás a budapesti repülőtéren, a rendőrök szombat hajnalban kopogtattak náluk.

Minderről a honlapján számolt be a rendőrség. A közlemény szerint február 8-án, csütörtökön a Liszt Ferenc Repülőtéren ismeretlenek egy utas poggyászából ékszereket és egy parfümöt loptak el.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket.

A rakodási körülmények tisztázása során a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlan módon késleltette.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök 2018. február 10-én hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, melynek során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.

A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Kíváncsian várjuk, hogy a két rakodó lefülelésével visszaesnek-e a reptéri lopások a Liszt Ferenc reptéren, ahol mostanában annyira elharapózott ez, hogy a budapesti dél-koreai nagykövetség január 19-én figyelmeztető posztot tett közzé a Facebook-oldalán a témában, mivel több koreai utasnak is eltűntek értékei. Babos Tímeának is kifosztották a csomagját, csütörtöki Facebook-posztja szerint szétszabdalták a pakkját és kivettek belőle pár cuccot.

A jelek szerint a teniszezőnek meglettek az ellpott dolgai, szombat reggel ugyanis egy mosolygós posztban mondott köszönetet a rendőrségnek:

Nagy mosoly ma reggelre!?Házkutatás során megtalálták az ellopott tárgyaimat tegnap.Hálás köszönet a Repülőtéri Rendőr…

Közzétette: Babos Tímea – 2018. február 9., péntek