Fotó: TechCrunch

Új funkció érkezik a Facebookra – így változnak a bejegyzések

Ismét formálnak egyet az év eleje óta folyamatosan változó Facebookon. Ezúttal a bejegyzésekhez nyúlnak hozzá, a fejlesztés pedig új dimenzióba helyezi majd a posztolást.

A Facebook megújulásáról már többször írtunk. Mark Zuckerberg még 2018 elején jelentette be, hogy átszabja a közösségi oldalt. Alakított a hírfolyamon, melynek következtében egyre kevesebb valódi hír, cikk jön szembe alapjáraton, ismerőseid posztjaiból viszont annál több. Teszteltek továbbá egy olyan gombot, mellyel a kommenteket lehetne elvileg fel– és leszavazgatni.

Az újítások sorában elértünk a következőhöz. Amint arról a HVG beszámolt a TechCrunch nyomán: a Facebooknál már tesztelik azt a funkciót, amellyel elsősorban hangos bejegyzések lesznek készíthetők, illetve felmondhatók – és publikálás után ismerőseink által visszahallgathatók.

A Voice Clip névre keresztelt újdonság lényegében egy hangrögzítő: felmondod rá, amit szeretnél, majd publikálod, mint egy posztot, ismerőseid azonban nem olvassák a soraidat, hanem meghallgatják, mit is mondtál a témában.

Az újítást egyelőre csak az indiai felhasználók szűk része tudja használni. Egy lány, Abhishek Saxena gyorsan csinált is róla egy képet, mikor feltűnt a Facebookjánál, amit ki is posztolt a Twitterre:

A cikk szerint a felvett hangot vissza tudod hallgatni, szerkeszteni viszont nem lehet, így ha nem tetszik vagy elrontottad, újra neki kell futnod. A hosszúságukat elvileg nem korlátozzák, tehát akár a Háború és békét is felolvashatod majd, ha úgy tartja kedved.

Hogy mikortól lehet így posztolni, egyelőre nem tudni. A Facebook azt mondta, a hangfelvételek nemcsak újfajta kifejezési eszközt jelentenek majd a felhasználók számára, hanem egyfajta könnyítést is: aki eddig nem mert kamera elé állni, de amúgy szívesen megosztaná gondolatait másokkal, úgy hamarosan ilyen formában is megteheti.

Fotó: TechCrunch