Szalai Ádám (Fotó: MTI)

Szalai Ádám: „az ember azt gondolja, hogy nincs már lejjebb, pedig van”

Dzsudzsák Balázs után Szalai Ádám is lesújtó véleményének adott hangot a péntek esti magyar-kazah gyalázat kapcsán. Ő sem rejtette véka alá csalódottságát.

A 2-3-as kudarcot összehozó magyar válogatott teljesítménye annyira kritikán aluli volt, hogy sorban jönnek a csapat tagjaitól a kiakadt nyilatkozatok. Dzsudzsák azt mondta, „ha egy bizonyos valamit körbeöntünk mézzel, attól az még olyan ízű lesz”.

A csapatkapitány után Szalai Ádám is nyilatkozott, szavait a Csakfoci.hu idézte.

„Jelen pillanatban szörnyű a helyzet, amikor az ember azt gondolja, hogy nincs már lejjebb, pedig van lejjebb. Nehéz szavakat találni.”

– mondta Szalai. Hozzátette, szerinte 20 perc után borult minden, amit a héten gyakoroltak, 1-3-as állásnál pedig nem volt éppen könnyű a következő félidőnek nekifutni.

„A csapattársaimért és a válogatottért mindig is ki fogok állni, biztos vagyok benne, hogy nem ilyen élményekért utazunk haza a válogatotthoz, és egy ilyen helyzetben álljak a kamera elé. Van még négy napom a következő barátságos mérkőzésig, hogy valahogy ne újra ilyen szörnyű élményt éljek át. Megpróbálom ezt az egészet összekapni, és támogatni a társakat, meglátjuk, mire lesz elég”

– fűzte hozzá.

A kudarc kapcsán Böde Dániel is nyilatkozott, amolyan bödésen, de hangsúlyozta, a szurkolók szeretetét csak jó játékkal szerezhetik vissza.

Szalai Ádám (Fotó: MTI)