Embereken is tesztelik a rák elleni vakcinát

Embereken is tesztelik a rák elleni vakcinát

Az év végéig szeretnék elvégezni a kutatók az emberkísérleteket is annál a vakcinánál, mely egerek esetében sikeresen eltüntette a tumorokat.

Az egérkísérleteken történő kísérletek sikerességéről néhány hete tettek bejelentést a Stanford egyetemen – írta az Index.

A cikk szerint a kísérletben a kezelés után tíz nappal a befecskendezett tumorok teljesen eltűntek, húsz nap után pedig az egerek testében lévő többi, közvetlenül nem kezelt tumor is felszívódott.

A kutatók most bejelentették, hogy ez év végéig szeretnék elvégezni az emberkísérleteket is. Mint minden állatkísérletben bizonyított rákkezelésnél, most is az a fő kérdés, hogy embereken is hatásos lesz-e a módszer. A kutatók most a következő lépésként limfómás, vagyis nyirokrákos betegeken fogják kipróbálni a módszert a klinikai teszteken.

Dr. Ronald Levy onkológus, a kutatás vezetője elmondta: 2018-ban 35 önként vállalkozón próbálják ki a szert.ű

Akik részt vesznek a kísérletben, kettő, vakcinaszerű oltást kapnak, melyek nem tartós védelmet biztosítanak, hanem immunstimulánsok segítségével aktiválják az immunrendszer saját T-sejtjeit, melyek aztán a tervek szerint leküzdik a rákos burjánzásokat. Az injekciók mellett alacsony dózisú sugárzást is kapnak a kísérlet résztvevői, kemoterápiás kezelést azonban nem.

A szakemberek elárulták, egyelőre csak kezdeti stádiumú limfómás betegeket várnak. Hogy a kezelés pontosan mely ráktípusokra működhet, még nem egyértelmű. A Stanford kutatói azt remélik, hogy ha a kísérletek sikeresek lesznek, egy-két éven belül megkaphatja a szükséges engedélyeket az új terápia – áll a cikkben.