Fotó: Mirror

Otthagyta a barátnője, rögtön hárommilliárdot nyert a lottón

Különleges húzással kompenzálta Paul Longot az élet, miután véget ért egy hosszú kapcsolata: egy lottónyeremény olyan gazdaggá tette, amiről a világ 99 százaléka csak álmodik.

Az 55 éves férfi egy autógyárba dolgozik az angliai Dagenhamben, és a Mirror cikke szerint február elsején költözött el tőle élettársa, véget vetve ötéves kapcsolatuknak.

Paul múlt vasárnap meccsre ment, és miután 3-0-ra nyert a csapata, kissé emelkedett hangulatban feladott egy lottót. Láss csodát: a számait kihúzták, melyek 9,3 millió fonttal, azaz durván 3,3 milliárd forinttal tették gazdagabbá.

null

null

A férfi mindössze egyetlen sörrel és egy teával ünnepelte meg a gigantikus nyereményt, másnap pedig elment, és vásárolt egy szerény autót. Mint mondta, lehet, hogy később vesz majd márkásabbat, de semmiképp sem lesz az, aki Lamborghinire veri majd el a pénzét.

Paul a trollkodásért sem ment a szomszédba. Volt párjáról azt mondta, lehet, hogy kap ő is a nyereményből. Elképzelhető ugyanis, hogy meghívja egy ebédre.

Nemrég egy kanadai 18 éves lány vált milliomossá lottóból. Charlie Lagarde élete első szelvényét vásárolta aznap, mikor nagykorú lett, és egyből meg is ütötte a főnyereményt, ami közel 200 millió forint volt. Szerényebb ugyan, mint Paul Long nyereménye, de azért valószínűleg se sem szomorkodnál, ha téged talált volna be egy ilyen „apróbb” összeg.

Fotó: Mirror