„Remélem, ma megműtenek, mert itt minden nappal csak betegebb lesz az ember” – újabb szomorú történet egy magyar kórházból

„Remélem, ma megműtenek, mert itt minden nappal csak betegebb lesz az ember” – újabb szomorú történet egy magyar kórházból

Megrázó kórházi beszámoló jár ötezer megosztásnál a Facebookon. A srác elmondása szerint már harmadik napja feküdt étlen-szomjan az ügyeletes sebészeten bokatöréssel, amikor megírta kálváriáját.

A szövegből úgy tűnik, már a nővérek is beletörődtek az áldatlan állapotokba, és teljesen természetesnek veszik, hogy így működik ma Magyarországon egy egészségügyi intézmény:

Lassan 3 napja, pénteken este 18 óra körül, Magyarország legkorszerűbb kórházának ügyeletes sebészetére kerültem bokatöréssel. Ez már a harmadik nap, hogy nem eszem és nem iszom, mert azóta is tervezik megműteni a bokám, de senki nem tudja mikor kerülök sorra. Láttam mondjuk ilyet de az szovjet háborús filmekben volt. Tegnap mondjuk kedvesek voltak, este 22 órakor közölték velem, hogy csak holnap műtenek, és egyek nyugodtan. Meg is ettem azt a doboz epret…
A nővérek egész nap/éjjel vihognak. Valamelyik kórteremből mindig szól a vészhívó, van hogy egy òran keresztül is. Basznak rá szószerint és ezt nem is titkolják, amit elégedetlen párbeszédekböl lehet hallani. Nagyon flegmák, de egyforma stílusban, mintha ezt külön tanitanák. Ezt próbálják buta viccelodessel fedni…
Kiszöktem levegőzni (mert nem engednek míg meg nem műtenek) visszatérve látom – nővér ágyneműt cserél, s mikor meglátott így szól: te aztán nagyon bátor gyerek vagy – húzva ki zsebéből a toltőn hagyott telefonomat. Érdekes az, hogy a telefon ki volt kapcsolva, holott 16%-on hagytam töltön bekapcsolva. Profi reflex vagy véletlen? Nem is akarom tudni mi lenne ha 10 perccel később jövök.. A kórházi higiéniára már nem is térek rá, szappan, WC papír…pff, az mi? Robot gépek szállítják itt a szennyest a Mosodába, de a WC-t nem tudod lehúzni, mert nincs WC papír, amivel hozzáérhetsz a gombhoz. Pályaudvaron tisztább!
Abba már bele sem merek számolni életem során mennyi pénzt fizettem ezeknek a “nem találtam a kifejezést”, ezért a fantasztikus szolgáltatásért. Remelem ma megműtenek, mert itt minden nappal csak betegebb lesz az ember. Nem igaz hogy ezt nem látja senki! Vagy a többségnek ez megfelel? Ez egyre rosszabb lesz ha mindenki csak tűri. Igaz a műtét előtt én sem merek balhézni…főleg hogy ez idő alatt egyszer láttam orvost, és csak sejtesem van a diagnózisomról :( #21. század. #Európa közepe. #szanalom #egeszsegugy #TB köszönöm mindenkinek aki mellettem volt az elmúlt napokban!! Igaz barátokkal mindent tulelsz!

A teljes történet itt olvasható, és a férfi a kommentek között más botrányos kórházi élményeiről is beszámol, amiket a néhány nap alatt sikerült szereznie.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10216724621776254&set=a.3043694059684.2158097.1483089708&type=3&theater