A pusztítás nyomai (fotó: police.hu)

Kidobták a diszkóból, szétverte a falut a 17 éves srác Mezőlakon

Nem viselte jól egy kamasz srác, hogy elhajtották a buliból a hétvégén Mezőlakon. Dühének a falu látta kárát, szanaszét vert mindent, amit csak talált.

A vinári fiatal őrjöngéséről a rendőrség a honlapján számolt be. Mint írták, a helyi körzeti megbízottakat június 10-én délután értesítette Mezőlak polgármestere arról, hogy

ismeretlenek az éjszaka folyamán megrongálták többek között a falu egyik buszmegállóját, az egészségház melletti dísz farácsot, az egyik utcát jelző táblát, valamint több díszfát is közel kétszázezer forint értékben.

Mutatjuk a pusztítást:

A pusztítás nyomai (fotó: police.hu)

A pusztítás nyomai (fotó: police.hu)

A pusztítás nyomai (fotó: police.hu)

A pusztítás nyomai (fotó: police.hu)

A rendőrök még aznap 18 óra körül Pápán igazoltatták a rongálások feltételezett elkövetőjét. A 17 éves vinári fiatalt előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A fiú elmondta, hogy június 9-én egy zenés rendezvény miatt tartózkodott a faluban, majd éjfél után elküldték a bálból, ezért idegességében több mindenben is kárt okozott a falu egyik utcájában.

A vinári fiatal ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.

A pusztítás nyomai (fotó: police.hu)