Rászorulókat etetett, feljelentették az atyát Csépán

Rászorulókat etetett, feljelentették az atyát Csépán

Saját hívei jelentették a hatóságnak, hogy rendszeresen élelmiszert oszt a szegényeknek a plébániát vezető atya Csépán. Kopogtattak is a szervek a papnál, mivel nem ez a hivatalos út a segítségnyújtásra, ő viszont azzal védekezett: első helyen az egyházi törvényeket kell betartania, minden más csak utána következik.

A hívek az élelmiszerosztás mellett azért is szóltak a hatóságnak, mert szerintük nem volt biztonságos az élelmiszer, amit odaadott az atya, párnak ugyanis lejárt a szavatossága – írta a Szóljon nyomán a HVG (a Szóljon cikke már valamiért nem elérhető).

Jött is a kormányhivatal és a rendőrség karöltve, házkutatást tartottak Antal András diakónusnál. Írd és mondd: egy deka élelmiszert nem találtak nála, viszont figyelmeztették, hogy

az adományok osztását, amennyiben élelmiszerről van szó, minden esetben be kell jelenteni a hatóságoknak, hogy annak eredetét, biztonságos fogyaszthatóságát ellenőrizni tudják, élelmiszert csak regisztrált szervezet adományozhat.

Antal András azt mondta, neki az elsődleges feladata az Egyházi Törvénykönyvben foglaltak betartása, ennek mentén pedig a szegények segítése.

„Isten első tette, mindig a bőkezű adakozás. A parancsok, illetve az engedelmesség csak a második helyen következnek. Engem azonban az egyházi törvények kötnek, amikor az éhezőknek enni adok!””

– idézte a lap az Jász-Nagykun-Szolnok megyei atyát. Antal András hozzátette, szerinte az irigység és a rosszindulat szülte a feljelentést. Elmondta, az éhezők ők maguk szoktak a plébániára menni, nem ő viszi ki nekik az élelmiszert.

„a hatóság emberei azt állították, hogy ha az éhezőknek enni akarok adni, azt nem tehetem meg, ha nincs bejelentés a hivatal felé. Szomorú!”

– fűzte hozzá.

Lazán kapcsolódóként megjegyeznénk, hogy Budapesten tizedannyiba került a várost felforgató közterület-foglalás az air race miatt, mint amennyit azoknak kell fizetnie, akik ételt akarnak osztani a főváros szegényeinek.