A Ryanair egyik gépe (fotó: Wikipedia)

Megint csomag nélkül maradtak a Ryanair magyar utasai

A jelek szerint sportot űz a Ryanair az utasok szívatásából. Nemrég két alkalommal is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren maradtak a Budapestről Gran Canariára utazók poggyászai, most pedig a magyar fővárosból Dublinba repülők érkeztek meg pakkok nélkül.

Bő egy hete írtunk arról, hogy a Ryanair Budapesten hagyta a Kanári-szigetekre induló utasok csomagjait. Ezt a fapados társaság pár nap múlva megismételte, az ügy miatt pedig eljárást indított ellene Budapest Főváros Kormányhivatala.

A Ryanair azonban tudta fokozni. A Blikk cikke szerint július 23-án, hétfőn a Budapestről Dublinba repülők cuccai maradtak Magyarországon. Plusz adalék, hogy a gép 20-30 perces késéssel statolt a cikk szerint.

A lapnak az egyik utas édesanyja nyilatkozott.

“A lányom és a barátja “kalandvágyból” Írországba mentek dolgozni. A munkaruháik is a bőröndben voltak. Dublinban nagyon profin kezelték a dolgokat. Itt Budapesten viszont, amikor a rokonok, barátok kimentek érdeklődni, az ügyintéző flegma és lekezelő volt. Annyit viszont megtudtak, hogy a bőröndök Budapesten maradtak, és talán ma fogja mindenki megkapni – írta olvasónk, hozzátéve, hogy már a csomagfeladásnál is fennakadásokat tapasztaltak.”

A Ryanair háza táján egyébként most komoly gondok vannak. Július 25-én törölte a július 25-i és 26-i Budapest és Barcelona között közlekedő járatát, emellett a két csütörtök esti – a Brüsszel melletti – Charleroi-ra közlekedő járat sem indul el. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.

Az MTI híre szerint szerdán és csütörtökön 2400 járatból több százat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta– illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

A Ryanair hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss virál hírekről!

vagy

Köszönöm, már követem az oldalt!