A Központi Nyomozó Főügyészég szerint sem állatkínzás, sem szolgálatban kötelességszegés nem történt, ezért megszüntették a nyomozást annak a rendőrnek az ügyében, aki ököllel beütötte a kutyáját a rendőrautó csomagtartójába.
Az országos felháborodást kiváltó esetről februárban mi is beszámoltunk. Többen feljelentették a „rendőrt”, egyikük Tényi István most megkapta a határozatot, amely szerint a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.
Innentől csak erős idegzetűek olvassák, mert olyan szintű szerecsenmosdatás következik, hogy attól jóérzésű ember bele kifordul.
A felvételen jól látszott, hogy a dányi rendőr nagy erővel a rendőrautó csomagtartójába bokszolja Bichon Havanese fajtájú kutyáját. Erre a Központi Nyomozó Főügyészség azt a szöveget bírta kiizzadni, hogy – idézzük:
az általa megfogott és bal kezében tartott kis testű állatot belógatta a szolgálati gépjármű kinyitott, padlószinttel egybeeső pereme fölé, majd előre dőlve – anélkül, hogy törzse elfordult volna – felemelt, majd lejjebb engedett, de nem hátrahúzódott ököllel a kutya fejére irányuló ütést mért.
Amikor az ütés elérte a kiskutyát
az állat nyakát elengedte, ily módon az beesett a burkolattal ellátott, egyben takaróval és golyóálló mellénnyel bélelt csomagtérbe.
Vagyis puhára esett, úgyhogy mindenki menjen a dolgára.
Az ügyészség szerint egyébként nem igaz a rendőr állítása, hogy tenyérrel ütötte meg a kutyát, mert ököllel ütötte, és bár a bántalmazás indokolatlan volt, de nem sérült meg az állat, bántalmazása riasztó és fájdalom előidézésére alkalmas volt, de maradandó egészségkárosodását nem okozhatta volna. Megszüntették a nyomozást.
Ja, és a végére a slusszpoén:
A több mint 120 ezer forintos bűnügyi költséget az állam viseli.