Elvarázsolta a magyar lány az amerikai tehetségkutató zsűrijét – videó

Elvarázsolta a magyar lány az amerikai tehetségkutató zsűrijét – videó

Bejelentkezett az America’s Got Talent műsorába a jelenleg az USA-ban tanuló Vajda Vivien sokszoros ugróköteles világbajnok, és olyat parádézott a színpadon, hogy az ítészek azt sem tudták, hogyan dicsérjék.

Vajda Vivien neve ismerősen csenghet, ő az a szombathelyi származású lány, aki immáron 14 világbajnoki címmel büszkélkedhet ugrókötélben. Vivien most az USA-ban él és tanul, és gondolta, megméretteti magát az ottani X-Faktorban.

Mikor bejelentette, hogy a produkciója az ugrókötelezés, a zsűri először nem volt lenyűgözve, nem tudták ugyanis elképzelni, hogy az hogyan lehet produkció. Aztán Vivien megmutatta nekik:

A produkció után legelsőként Mel B méltatta a magyar lányt, de Heidi Klum és Simon Cowell is elismerően szólt róla. Vajda Vivien a dicséretek közben elsírta magát. Mikor megkérdezték, miért sír, a lány elmondta, korábban a saját csapattársai és a saját edzője is élcelődött vele, ellene fordultak, azt mondták, hogy csupán egy bohóc.

A zsűri erre azt mondta: ezzel a produkcióval nem csak korábbi szekálóinak mutatott hatalmas fricskát Vivien, hanem az egész világnak megmutatta, hogy milyen tehetséges.

Vivi korábban Brazíliában is lenyűgözte a tévénézőket, és minket is, mikor az alábbi videóból megtudtuk, hogy nem csak angolul beszél kiválóan, hanem portugálul is: