Újabb elképesztő tahó sofőrről számoltak be a mentők – fotó

Újabb elképesztő tahó sofőrről számoltak be a mentők – fotó

A nap legbunkóbb parkolását a Központi Mentőállomás előtt fotózták Budapesten, ahol amellett, hogy beálltak a mentőállomás kijáratába, akkurátusan ki is pakoltak a kocsiból, valamint a mentők verbális megintése sem maradt el.

Az Országos Mentőszolgálat szerint a sofőr még a szállított ételhordókat is kipakolta az útra, teljesen elzárva ezzel a kivonuló mentők útját.

A felelőtlen autós ugyan látta a figyelmeztető táblát, sőt, az épületet is ismeri, de mint mondta: „öt perc alatt végez, annyi türelemmel igazán lehetnek még a mentők is”

– írta a mentőszolgálat a Facebookon.

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Hozzátették, a szemben levő iskola tanulói azonnal jöttek elhárítani az akadályt: megragadták a dobozokat és elhordták azokat az útról. Végül a diákok és a biztonsági őr segítségével felszabadult az állomást, ami után szinte azonnal gyermek gázoláshoz riasztották a mentőket.

Vajon mit tett volna a sofőr, ha a riasztás pár perccel korábban fut be, mikor ő épp blokkolja az életmentők útját?