Hosszas törvényszéki vizsgálatnak vetették alá a Jézus Krisztus halotti lepleként számon tartott torinói leplet, melyen egy test lenyomata is látszik. A kutatás meglepő eredményt hozott.
A torinói lepelről úgy tartják, hogy abba csavarták Jézus testét, miután levették a keresztről, ebben is temették el – írta a HVG.
A 4,37 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szőtt lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata rajzolódik ki, akit láthatóan megkínoztak: erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán. Az olaszok által La Sacra Sindoneként emlegetett leplet a torinói Keresztelő Szent János székesegyházban őrzik és csak különleges alkalmakkor tárják a nyilvánosság elé.
A lepelről eddig még nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy eredeti, a római katolikus egyház sem foglalt hivatalosan állást. 1988-ban már alávetették egy szénizotópos vizsgálatnak, az 1260 és 1390 közé datálta a ruhadarabot, de ezen eredményeket sokan megkérdőjelezték.
A mostani vizsgálat alkalmával a vérnyomoknak vélt vörös foltokra koncentráltak, melyek a test bal kezén és alkarjain lévő sebekből, valamint a Biblia szerint egy lándzsa okozta oldalsó sérülésből származhattak.
A cikk szerint alkalmaztak vérnyom-elemzést, illetve egy önkéntest és egy próbababát is bevetettek a kérdés tisztázása érdekében, jelesül, hogy valóban Jézus lenyomata lehet-e a lepelen. A vizsgálat során az önkéntes csuklójára illesztett apró cső segítségével szimulálták a keresztre feszítésnél használt szög okozta sebből csepegő vért. A lándzsa okozta oldalsó sérülésből származó vér folyási irányát pedig a próbababán vizsgálták.
A vizsgálódás meglepő eredményt hozott: a különböző eszközökkel végzett elemzések azt mutatták, hogy a sebekből eredő vér folyási iránya nem egyezik meg a lepelről készített nagyfelbontású képeken látható foltokkal. Összességében ez a vizsgálat sem a lepel eredetiségét támasztotta alá.