Kilakoltatás (képünk illusztráció, MTI Fotó: Varga György)

Hitelük se volt, mégis utcára tesznek egy ötgyerekes szegedi családot

Heteken belül el kell hagynia otthonát öt gyermekével együtt Editnek és Zoltánnak, miután a napokban náluk járt a végrehajtó, és közölte, viszik a lakást, melyet szerződésük szerint jövő január végéig bérelnek. Az ingatlan tulaja eltűnt, a család semmiről sem tudott arról, hogy mi folyik a fejük felett, október közepén pedig mehetnek az utcára.

A HVG cikke szerint a család tíz nappal az eredetileg kitűzött kilakoltatási dátum előtt tudta meg, hogy elárverezték a lakást a fejük fölül. Edit, Zoltán és öt gyermekük (10, 12, 14 évesek az általánosba járók, a két nagyobb pedig most tanul péknek) öt éve él itt, érvényes albérleti szerződésük van 2019. január 31-ig, és nekik egy árva szót sem szólt senki, hogy mi várható.

Azt sejtették, hogy van valami gond, mivel jöttek hivatalos levelek végrehajtótól, bíróságtól, de ők azokat nem vehették át. Szeptemberben aztán becsattogott hozzájuk a végrehajtó, és közölte, menniük kell. Bónuszként először önkéntes lakásfoglalónak hitte őket. Ekkor derült csak ki, hogy már tavasszal elárverezték a lakást, és hiába mutatták a végrehajtó irodán az érvényes albérleti szerződésüket, nem mentek vele semmire.

A lap szerint a család közölte, hogy nem tud hova költözni ilyen rövid idő alatt, és a bútorokat sem tudja hova tenni, az az átmeneti megoldás született, hogy a szervek eltekintenek az azonnali kiköltöztetéstől, és október 17-ig adnak időt.

„Attól tiszta ideg lettem, amikor a végrehajtó azt mondta, hogy a bútorokat, mivel mondtuk, hogy nem tudjuk hova vinni, harminc napig őrzik, de mi heten mehetünk az utcára”

– idézte a HVG Zoltánt. A férfi hozzátette, azt sem érti, miképp állhat a kilakoltatásról szóló levélben, hogy tizenöt napon belül kifogást nyújthatnak be, miközben az eredeti időpontot a levél kézhez vételétől számított tizenegyedik napra tűzték ki.

„Itt semmiképpen nem maradunk, de fogalmam sincs, hogyan tudunk hetünknek albérletet szerezni ennyi idő alatt”

– mondja Edit.

A lap által megkérdezett ügyvéd szerint az albérleti szerződés, ami egy polgárjogi szerződés nem nyom semmit a latban a kilakoltatással szemben. Előfordul ugyanis, hogy az adósok gyorsan kötnek egy albérleti szerződést, mikor közeleg a baj, és ezzel próbálják elodázni a végrehajtást. Az eljárás alapja viszont a végrehajtási törvény, azaz hiába van valakinek nem kamu, nem alibi albérleti szerződése, ha elárverezték a lakást, szemrebbenés nélkül utat mutatnak neki.

Kilakoltatás (képünk illusztráció, MTI Fotó: Varga György)