Zara 2017 elején (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Gyűlöletcunami zúdult a szurikátát földhöz csapó diákra – megszólalt a gyermekjogi alapítvány

Elképesztő indulatokat generált annak a fiatalnak a tette, melynek során hétfőn életét vesztette a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátája. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint mégsem helyes nekiesni a srácnak és a családjának.

Amint arról mi is hírt adtunk, május 14-én egy ötödikes kisfiú a többszöri tiltás ellenére egy bottal piszkálni kezdte a vadaspark vemhes szurikátáját, Zarát. Az állat ezt nem vette jó néven, és beleharapott a kezébe, mire a fiú reflexből úgy földhöz csapta, hogy a várandós anyaállat a helyszínen elpusztult.

A legfrissebb hírek szerint az állatnak orrán-száján dőlt a vér, halálát aortarepedés okozta. Zara két kicsivel volt várandós.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az internetezésre képes emberek zöme olthatatlan késztetést érzett arra, hogy kifejtse: a gyereket és a szüleit is ugyanúgy bántani kellene, mint Zarát.

Egyesek szerint földhöz kellene csapni a fiút, mások úgy gondolják, meg sem kellett volna születnie.

Néhány jellemző komment az internetről (a mérce.hu gyűjtése)

Ennek kapcsán a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány adott ki egy közleményt szerdán, melyet a Facebookon posztolt. Ebben azt írják, nem kérdés, hogy rossz az, amit a srác tett, megszegett egy szabályt, amiből baj lett.

Ugyanakkor Magyarországon évente közel 40 000 közlekedési baleset történik, amiből több mint 1000 a halálos kimenetelű – jegyzi meg az alapítvány, és azt írják még:

“Ezeket mind felnőttek követik el, általában úgy, hogy megszegnek valami szabályt. Egy szabályt, amit előre mondtak nekik: ne menj gyorsan, add meg az elsőbbséget, ne igyál ha vezetsz, stb. Ha ezeknél a cselekményeknél is ugyanúgy reagálnánk, mint most, évente 40000 felnőttnél kellene nyilvános megszégyenítést, ilyen-olyan testrészek eltörését, fejbeverést alkalmazni, hátha megtanulják belőle a jobbkéz szabályt.

De mégsem ezt tesszük. Mégsem így próbáljuk a felnőtteket felelősségre vonni, mert minden adat, információ, kutatás és élettapasztalat afelé mutat, hogy az erőszak nem jó válasz az erőszakra. Ha valakit megszégyenítünk és megverünk, azt tanulja meg, hogy legközelebb nem szabad, hogy észrevegyék mit csinált és nem azt, hogy hogyan ne hibázzon legközelebb és miért kell betartani a szabályokat. A megalázottság, a félelem és a szégyen nem szabálykövetési hajlandóságot szül, hanem bizalmatlanságot. Aki megver egy gyereket azért, amiért rosszat csinált azt ismeri el, hogy csak úgy tudja tanítani őt, ha bántja.

Tényleg ennyire eszköztelenek vagyunk? Tényleg nincs más lehetőségünk arra, hogy egy gyereknek visszajelezzük, hogy amit tett az rossz volt?

Egy gyerek legalább annyira kiszolgálatott a környezetének, és a rá vigyázó felnőtteknek, mint egy kisállat. A szív megszakad ha belegondolunk, hogy ebben a történetben mi lett a szurikátával. Ha vissza lehetne pörgetni az időt nyilván minden szereplő máshogy viselkedne és máshogy döntene: az állatkert, a gyerekeket kísérő felnőttek, és persze maga a gyerek is. Sajnos azonban az élet olyan, hogy csak előre felé lehet megélni, miközben az eseményeket sokszor csak visszafele lehet megérteni.

Nem tudjuk újrajátszani ami történt, nem tudjuk életre kelteni a szurikátát, de tanulhatunk belőle. Rengeteg múlik azon hogyan reagálunk, mire figyelünk, milyen üzeneteket fogalmazunk meg! Az erőszak mindig sérült emberi kapcsolatokhoz vezet. Ez alól nincs kivétel. Akár szavakkal, akár fizikailag bántunk valakit, abból soha nem lehet a tiszteletet megtanulni, csak a félelmet és a látszólagos engedelmességet. Még rosszabb esetben pedig dacot, rejtőzködést, bizalmatlanságot és magát az erőszakot.”

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt